Soha nem érezte itthon otthon magát. Már egész kiskorában volt benne egy kitörni akarás, elmenni vágyódás. El ebből az országból, amit soha nem érzett magáénak. Az élet furcsa fintorként ezeknek a vágyaknak és álmodozásoknak aztán mindig teret és lehetőséget adva gurított elé hatalmas lehetőségeket. Csak ki kellett volna nyúlnia, megfogni, megszorítani, magáénak tudni és akarni. De minden lehetőségben, csak megmártózott egy picit. Hogy aztán fázva, dideregve várja az újabb csodát. Az évek alatt ezek a kis csodák mindig bekopogtattak hozzá, tágítva a lehetőségeket és kicsit fejbe vágva a reményt. Sokszor volt dühös önmagára amiért nem lép és nem ott és úgy él ahogyan szeretne. Látta az évek múlását és tudta , hogy a lehetőségek amiket addig aranytálcán sodort elé az élet már nem biztos, hogy továbbra is ilyen könnyen gurulnak elé. Az élet nagy ura, a sors furcsa vándora valamiért mindig ugyanabba az irányba próbálta terelgetni őt. A mindig is vágyott és otthonnak érzett országba.
Már a gimnáziumi évei alatt arról ámodozott, hogy külföldön fog élni. Magyarország nem fogadta be, nem érezte otthonának, nem látta meg benne azt, amit máshol igen. Minden nyáron elhagyta a szüleivel az országot hogy a rokonaikat meglátogassák. Ezekben a hónapokban érezte azt, hogy él. Lüktetett benne az ér és pezsgett minden porcikája. A szabadság és egy határtalan boldogság érzése karítette hatalmába. Minden nap mosolyogva ébredt és úgy érezte, a napnak soha se lesz vége. De nemcsak a napok, a hetek , a hónapok is fittyet hánytak erre az érzésre. Az idő máskor csendesen és lassan vonszolódó fogaskereke ilyenkor turbó sebességgel száguldott előre, nem kímélve saját múlását..
A szeptemberi becsöngetésre mindig itthon voltak és ő rendre ott hagyott valamit magából a távolban. Hogy aztán a következő nyáron , ott, újra megtalálja önmagát.
Idővel ezek az elhagyások és rátalálások csak olajként szolgáltak a tűzre. Minden egyes otthagyásnál összetört benne valami és az előtte álló 9 hónap a várakozásról és az elvágyódásról szólt. A sors néha hangosan, máskor halkan és észrevétlenül kattogó kereke hol fegyorsult tempóban , hol pedig cammogva szállította neki az érzéseket, információkat, lehetőségeket. Az elején még fel sem tünt neki ez az összefűgően egyértelmű sorszszerűség . A párhuzam, a vágyai és a mindig , újra és újra elé tárulkozó már – már követelőzően felkínálkozó lehetőségek sora. Negyven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt a megmásíthatatlan tényt belássa és megértse, hogy ez az ő útja. Hogy ez az érzés nem csak belső szeszély, szerelem, hanem annál sokkal több. A sorsa. Ami meg van írva. Ez nem gyerekes elvágyódás, nemcsak az ország jövőtlen képe, hanem a sors , az életút megmásíthatatlanul zakatoló, össze vissza kanyargó, kitérőkkel és állomásokkal teli ám mégis mindig csakis egy irányba futó útja.
A mérleg egyértelműen csakis egy irányba mozdult ki, ahányszor feltette magának a kérdést, hogy menni vagy maradni. Nem is volt kérdés már. Csak egy érzés , egy legbelűl vadul tomboló, az itteni megfelelni vágyásból önmagának kiutat kereső a fülébe hangosan zakatoló szócska : „ haza „ ! Egy belső segélykiálltás önmagának ! Ez nem az itteni hazáját jelentette . Ebben az egy szóban benne volt minden elvágyódás, jövőbe vetett hit és lehetőség, minden szerelem amit az elmúlt évtizedek alatt elnyomott és eltemett magában. Volt hogy éjjelente halkan, hogy csak a legbenső énje hallja meg, ezt a szócskát mondogatta amíg el nem aludt. Haza! El innen. El ebből az országból , ahol a korrupció, a lenyúlás, a kilátástalánság, a hazugság vezeti az országot. El innen , el! Most már nem csak magáért kellet lépnie, hanem a két gyermekéért is. A két kis élet ami belőle fakadt és szíve minden szeretetével szerette őket.
Hogy is akarhatná, hogy egy olyan országabn nőjjenek fel és legyenek felnőttek, ahol nincs meg semmilyen háttér a boldoguláshoz. Ahol már az iskolában elnyomják a nem sablon gyerekeket és megpróbálják eggyen gépekké formálni őket. Ahol az egyéniségnek mint személy nincs értéke és ahol még mindig az évtizedekkel ezelőtti dogmák szerint tanítanak. Már ha tanításnak lehet nevezni azt a rendszert ahol nincs személy csak futószalagon leadott vagy meg sem tartott órák. Ahol a nyelvtanár nem jár be az órákra csak amikor dolgozatot irat és azt mondja a gyerekeknek tanuljatok a könyvből . Ha a felnőtteknek nincs jövőképük, a gyerekeknek itt hogyan is lenne ? Ha ugyanannyi befektetett energiával ott, sokkal messzebbre és magasabbra repülhet , mint itt. És ezekben az aranyigazságokban , az itt és az ott mérhetetlenül nagy különbségében rejtőzött a válasz. A válasz egy talán soha fel sem tett és meg sem fogalmazott hanem már zsigerekből érzett kérdésre.
Az itt és az ott soha meg nem szűnő csak egyre nagyobb szakadékára az életminőség, a nyugalom, a lehetőségek fogalomtárában.
… a következő részben kiderül , hogy csöppent bele Birina a Jet Set élet mindennapoktól oly távolinak tűnő sűrűjébe . Vajon egy véletlen találkozás vagy tudatosan felkészült terv segítette őt abba az irányba ami mindent megváltoztatott….. ?
Tudod, ha nem szeretnél lemaradni róla , akkor jelölj be ismerősnek a FACEBOOKON : Story to go
ha pedig kíváncsi vagy az előzö részre, akkor itt a Story to go oldalon, a BLOGREGÉNY kategóriában megtalálod , csak görgesd vissza, mert sajnos mindig az új cikkeket teszi előre a rendszer. köszi 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: