Miért él sokunkban ez a téves hiedelem? Miért gondoljuk sokan, hogy egy láthatatlan de mégis vörösen izzó pecséttel lettünk megjelölve, ahol a kudarc, a neméreksemmit érzés, a kinekkellekmég sóhajok lüktetnek? Úgy érezzük meg lettünk bélyegezve, leértékelt , lecsökkentett félárú vagy másodosztályú áruk lennénk.
Semmiképpen sem önmagunk marcangolásával és önértékelésünk csorbításával kellene kezdenünk új életszakaszunkat. Amikor valami véget ér, akkor a kezünkbe kapjuk egy újnak a kezdetét. Egy új lehetőség önmagunk megélésére, kiteljesedésére, sőt, akár egy hozzánk jobban illő társ megtalálására.
Nem könnyű a döntés, főleg amikor gyerekek is vannak a házasságban. Sokszor reménykedünk, hogy még helyre hozható, foltozható, megbocsátható, javítható, kibírható. Mert női létünknél fogva hiszünk a csodákban, akarjuk az ígéretet, amit tettünk egymásnak, hogy jóban-rosszban. Hiszünk önmagunkban, az erőnkben, az idő múlásában, ami mindent begyógyít. Vannak azonban olyan sebek, amik nem gyógyíthatók be, olyan szituációk, ahonnan menekülni kell. Családon belüli erőszak, lelki terror, nem családként funkcionáló egymás mellett élés …és bizony számtalan olyan eset, ahol a társas magány, a félelem napi szinten lesz hálópartnerünk.
Amikor eldöntöttük, amikor már századszor is megpróbáltuk, akár szakember segítségével is, akkor lépni kell! Önmagunk szeretete és megbecsülése miatt is. Az elpocsékolt idő nem fog megoldani semmit sem, egyre mélyebb sebeket ejt és egyre mélyebbre süllyeszti az önértékelésünket. A gödör pedig jó mély is tud lenni.
Mennyit érek én? Milyen álmaim voltak? Miket tudtam ezekből megvalósítani? Önmagam lehettem a kapcsolatban? Adtam és kaptam is? Ha most újra kezdhetném, újra megtenném? Hol volt az a pont amikor lassan, de minden megváltozott? Lehet, hogy már réges rég lépnem kellet volna? Mit tennék másképp? Mikor lett volna ideális lépnem? Végelláthatatlan az ilyenkor önmagunk számára feltett kérdések listája. Sokszor nem könnyű ilyen nyiltan és konkrétan végiggondolva, kimondva összegezni az érzéseinket és a tényeket, de meg kell tenni, ahhoz, hogy tisztán lássunk. Ahhoz, hogy ne csak azt érezzük, hogy ez nem jó, hanem tudjuk pontosan az okát. A miérteket és a hogyanokat is. Mert pontosan ezekben a kérdésekben és válaszokban találhatjuk meg a gödörből kivezető utat. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor kirajzolódnak az új célok.
Az új célok pedig új lehetőségeket, kapcsolatokat, utakat, visszajelzéseket, élményeket nyitnak meg. Nem szabad attól félni, hogy egyedül maradok. Miért is lennék egyedül? Miért is lennék elveszett? Meghoztam és megléptem ezt a nehéz döntést. Most már önmagam lehetek. Újra visszakaphatok valamit a régi énemből, a kislányos huncutságomból, az enyém a világ érzésből. Mert a világ a lábunk elött hever. Csak észre kell venni.
Nem vagy kevesebb, rosszabb, leértékelt vagy másodosztályú csak azért mert elváltál! Erős vagy, önálló, magabiztos és boldog! Ezt kell meglátni és nevetve nyelvet nyújtani a régi tükörképnek, a rossz emlékeknek és előre nézni.
ha tetszett, folytatás: https://storytogo.cafeblog.hu/2015/09/27/valas-szabadeses-a-semmibe/
#válás és újrakezdés
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: